A Földművelésügyi Minisztérium ezúton hirdeti meg az állatmenhelyek, valamint ebrendészeti telepek korszerűsítését célzó 2018. évi pályázatokat. Támogatási igényt civil szervezetek (egyesületek vagy alapítványok) és települési önkormányzatok nyújthatnak be az állatvédelem terültén végzett hasznos tevékenységük megvalósítását elősegítő pályázatra.

A két pályázat keretösszege 21,6-21,6 millió forint. A pályázatokat 2018. május 31-ig, kizárólag postai úton lehet beadni. Minden pályázó csak egy pályázatot nyújthat be.

Egy jelentkező legalább 1 millió, legfeljebb 5 millió forint összegre pályázhat. A pályázati felhívások szövegét, a pályázati adatlapot, nyilatkozatot, költségtervet és az átláthatósági nyilatkozatot itt érhetik el.

Hiánypótlásra a pályázati szakaszban nincs lehetőség, ezért fontos, hogy a pályázó szervezet vezetője alaposan ellenőrizze a befogadási feltételek teljesülését az elkészített pályázati dokumentációban, még annak postára adása előtt.

Sikeres pályázást kívánunk!

(FM Sajtóiroda)