2013. június 7-én rendezte meg a Vidékfejlesztési Minisztérium Élelmiszer-feldolgozási Főosztálya a Kisüzemi Sörfőzdék Konferenciáját, amelyen mintegy 50 fő vett részt. A rendezvényt dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár nyitott meg.

A konferencia apropóját a Magyar Élelmiszerkönyv sör irányelvének módosítása, és a megkülönböztető minőségi jelöléssel ellátott sörökre vonatkozó irányelv hatálybalépése adta. A konferencián az élelmiszerkönyvi irányelvek mellett szó esett a jelöléssel, ill. fogyasztók tájékoztatásával kapcsolatos tudnivalókról. A sörfőzőket érintő hatósági tevékenységekről tartott előadást a NAV és a NÉBIH egy-egy munkatársa, majd szünet után a kisüzemi sörfőzés hazai és nemzetközi helyzetéről kaptak tájékoztatást a résztvevők. A konferencia zárásaként a sörfőzési technológiával kapcsolatos legújabb eredményeket, valamint a jövőbeni támogatási lehetőségeket ismerhette meg a hallgatóság. Az egyes előadásokat követően konzultációra is lehetőség nyílt.

 

A konferencia számára az Élesztő Kézműves Söröző biztosította a stílszerű helyszínt. Innen a résztvevők rövid sétával átmehettek a Főzdefeszt rendezvényére, ahol a végigkóstolhatták az egyre szélesebb választékot nyújtó kisüzemi főzdék kitűnő nedűit.

 

Az előadások anyagai:

 

Sör: új élelmiszerkönyvi szabályozás - Szilágyi Péter

Élemiszerek jelölése, különös tekintettel a sörre - Szegedyné Fricz Ágnes

Élelmiszerbiztonság - sörcsapok és csapolt sör a vendéglátásban - Zoltai Anna – Nagy Tünde

Technológiai újdonságok - Hegyesné dr. Vecseri Beáta

Technológiai újdonságok támogatási lehetőségei -Palotásné Gyöngyösi Ágnes