A közétkeztetésben az elmúlt években elindult egy változási folyamat: a kormány és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) célja, hogy ez a fogyasztói oldalról is sürgetett átalakulás egyfajta gasztronómiai rendszerváltássá nője ki magát, új korszakot nyitva ennek az ellátási formának a történetében az egészség, frissesség és fenntarthatóság jegyében – mondta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a közétkeztetés jó példáit népszerűsítő budapesti konferencián.

Amikor a köznyelvben közétkeztetésről beszélünk, elsősorban mindenki a gyermekek étkeztetésére gondol, holott ennél sokkal szélesebb a terület, mivel ide tartoznak az oktatási- és gyermekintézmények mellett a szociális, egészségügyi, bentlakásos intézmények, táborok és a munkahelyi étkeztetés is. Éppen ezért kell kiemelt figyelmet fordítani a menzákra és lehetőséget teremteni a folyamatos fejlődésre. A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége és a NÉBIH közös szervezésében megtartott Egészségesen felnövő nemzedék: jó példák és felelősségvállalás a közétkeztetés szereplőitől című szakmai konferencia is ezt a célt szolgálta.

Az eseményt a földművelésügyi tárca államtitkára nyitotta meg, aki beszédében hangsúlyozta: az elmúlt évek tapasztalataiból, a szereplőkkel folytatott szakmai párbeszéd alapján kirajzolódtak a legfontosabb teendők, amelyek a várva-várt „gasztronómiai rendszerváltásig” még hátra vannak. Mint mondta, a főzőkonyhákban csak jó minőségű, hazai és lehetőleg helyi alapanyagokat kell felhasználni. Ezzel csökken az ellátási láncok hossza, tehát csökken a környezeti terhelés és javul a frissesség. Fejleszteni kell a közétkeztetés infrastrukturális hátterét, ezzel támogatva az ételkészítési, -melegítési, -tálalási technológiai megújulását is. A képzésnek, a tudásszint emelésének mind élelmiszer-biztonsági, mind minőségi ismeretek terén nagyobb hangsúlyt kell kapnia. Ez igaz nemcsak a fogyasztókra, hanem a szolgáltatókra is. Jó gyakorlatokkal tenni kell a maradék, az élelmiszerfelesleg kialakulása ellen, illetve, ki kell dolgozni újrahasznosításának módjait – fogalmazott beszédében Zsigó Róbert államtitkár.

(FM Sajtóiroda)