Nem csak a helyes állattartással, de az alábbi lehetőségek megragadásával is tehetünk az állatok védelméért.

  • Minden esetben tegyünk bejelentést az illetékeseknél, amennyiben állattal való nem megfelelő bánásmódról szerzünk tudomást.
  • Fektessünk kellő hangsúlyt a gyerekek, fiatalok állatokat megbecsülő, felelősségteljes szemléletének kialakítására.
  • Lehetőség szerint válasszunk állatbarát technológiával előállított termékeket, keressük a vonatkozó termékjelöléseket.
  • Lehetőség szerint vásároljunk helyben előállított termékeket. Ezek nem csak frissebbek, de a helyi gazdálkodók támogatásán túl élő állatok – állatvédelmi szempontból jellemzően kritikus – szállítása nélkül juthatunk hozzájuk.

 
  • Kerüljük az élő állatok szükségtelen igénybe vételét (élő húsvéti nyúl, élő állat tombola díjaként).
  • Lehetőség szerint ajánljuk fel személyi jövedelemadónk 1%-át a bajba jutott állatok mentésével, tartásával és elhelyezésével foglalkozó civil szervezeteknek.
  • Önkéntes munkával támogassuk a civil szervezetek tevékenységét.