Házhozszállítást is végző budapesti éttermet ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A szakemberek az egységben számos higiéniai hibát tártak fel, nem nyomon követhető élelmiszerek miatt pedig több millió forint bírságot szabtak ki.

Egy fővárosi étteremben tartottak ellenőrzést szeptember közepén a Nébih szakemberei. A vizsgálatkor számos higiénia hiányosságot tártak fel, többek között nem minden munkavállaló rendelkezett érvényes egészségügyi vizsgálattal, a gazdasági folyósón pedig ételkészítést és készételtárolást is végeztek. Itt kapott helyet például a palacsinta, míg a fedetlenül tárolt krumplipürét a szintén fedetlen hulladéktároló mellett találták az ellenőrök. Ugyanezen a folyóson tárolták (ugyancsak nem zárt formában) a szárazárut és ételmaradékot is.

A hűtőkamrában különböző higiéniai megítélésű élelmiszereket tartottak együtt a keresztszennyeződés veszélyének kitéve. A főzőtér nyitott ablakáról hiányzott a rovarháló, a helységben legyek is voltak. A földesáru mosását, tisztítását a főzőtéri üzemi edény mosogatóban végezték.

Az ellenőrzés során a hatóság összesen több mint 34 kg alapanyagot vont ki a forgalomból, melyek túlnyomó részének a nyomon követése nem volt biztosított, de akadt köztük lejárt minőségmegőrzési idejű élelmiszer is.

Az étterem házhozszállítást is végez. A hatóság szakemberi további adatgyűjtés alapján megállapították, hogy az üzletből online felületen keresztül nagy mennyiségben értékesítettek olyan ételeket, melyekben a borjúhús összetevőre vonatkozóan az étterem nem rendelkezett számlával, így több mint 360 kg felhasznált hús nyomon követése nem volt biztosított, eredete nem igazolható.

A feltárt jogsértések miatt az éttermet üzemeltető élelmiszer-vállalkozást több millió forint bírság megfizetésére kötelezte a hatóság. Az érintett vállalkozás adatai elérhetőek a jogsértés listán.

A Nébih a lakosság érdekeinek védelmében a jövőben is fokozottan vizsgálja a házhoz szállított ételek megfelelőségét.

Az ellenőrzés során készült videó- és fotóanyag elérhető a http://portal.nebih.gov.hu/-/nem-nyomon-kovetheto-borjuhus-miatt-birsagolt-a-nebih oldalon.

(NÉBIH)