2018. november 2-án zárult az Agrárminisztérium és a Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal törökországi élelmiszerbiztonsági intézményfejlesztési (Twinning) projektje.

A közel három évig tartó magyar-francia-török együttműködés eredményeként létrejött projektet 2 millió euróval támogatta az európai uniós előcsatlakozási alap.

A „Kapacitásépítés az élelmiszer- és takarmánybiztonság területén az európai uniós elvárásoknak megfelelően, a közegészségügy színvonalának emelése érdekében” nevet viselő program elsődleges célja az volt, hogy az Európai Uniós tagságra pályázó Törökország eredményeket érjen el az élelmiszerbiztonság és a közegészségügy javításának területén. Ugyanakkor a résztvevő országok szakértői segítséget nyújtottak az ázsiai ország állami szerveinek az EU harmonizáció, az EU követelményeknek való megfelelés tekintetében is.

A magyar szakemberek törökországi jelenléte mellett, a hazai partnerintézmények számos magyarországi tanulmányutat is szerveztek. Ezek során több mint hatvan török szakértőnek nyílt lehetősége arra, hogy megismerje a magyar élelmiszer-biztonsági rendszer felépítését és szakmai alapjait.

Az agrártárca ezzel folytatta sikeres Twinning tevékenységét, a most lezárult program az elmúlt évek tizenegyedik eredményes ikerintézményi projektje.

(AM Sajtóiroda)