Vörösárugyártással folytatódik a "Tanuljunk Együtt" ! programsorozat

Publikálva: 2018. szeptember 24.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) „Tanuljunk együtt! című ingyenes szakmai programsorozatán belül októberben a vörösárugyártás témakörében mélyedhetnek el a köztestület tagjai.

A NAK Élelmiszeripari Igazgatósága a kamarai tagok igényeit felismerve 2017-ben indította útjára a „Tanuljunk együtt!” élelmiszeripari gyakorlati programsorozatát. A rendezvénysorozatot 2018. első felében már bővített tematikával, több élelmiszeripari szakágazatot érintően hirdették meg. A nagy érdeklődésre és sikerre való tekintettel az őszi félévben a vörösárugyártás kerül a program fókuszába.

A kamara feladatának tekinti, hogy tevékenységével segítse tagjait piaci helyzetük erősödésében. Ennek a folyamatnak is része a vörösárugyártás szakmai ismereteinek átadása. A résztvevő tagok megismerhetik például a kezdő csoportban a húskészítmények élelmiszerbiztonsági alapjait, a vörösáruk fajtáit, a gyártástechnológia főbb lépéseit, a haladó csoportban ezeken túlmenően a gyártás élelmiszerkönyvi vonatkozásait, valamint a higiéniai- és minőséget befolyásoló tényezőket. Az elméleti előadásokon túl mindkét csoportban a gyakorlatban is lehetőség nyílik a különböző virslik gyártásának előkészítésére, hőkezelésére, valamint érzékszervi bírálatára.

A szakmai napok 2018. október 17-én és 18-án, az előképzettségnek és az eddig megszerzett szakmai gyakorlatnak megfelelően kezdő- és haladó csoportokban indulnak, 1-1 napos rendezvény keretében. A program Budapesten, a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Kar Hűtő-és Állatitermék Technológiai Tanszék tanüzemében kerül megrendezésre.

A programon való részvétel rendezett kamarai tagság mellett ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az utazás költsége a résztvevőket terheli. A részletes programtervet tartalmazó meghívó és a regisztrációs link a kamara portálján érhető el.

A gyakorlati napokon – a tanüzem méretének megfelelően – alkalmanként 13 fő részvételét tudjuk biztosítani, ezért a regisztráció nem jelent automatikus részvételi lehetőséget. Jelentkezést követően az érdeklődőkkel a kamara munkatársai felveszik a kapcsolatot. Kérdés esetén további információ: nFxGSyxNapuheREJKz6jYZcW3cG9sY3plci5rYXRhbGluQG5hay5odQ== 

Menü

Államtitkárságunk

Navigáció