A vállalkozás története az 1900-as évek
elejére nyúlik vissza, a Bánffi család ekkor alapított szódaüzemet a Szeged melletti Kisteleken. A felmenők kitartásának köszönhetően a szikvíz előállítás, mint mesterség- apáról fiúra szállt.
1972-ben a cég Szegedre helyezte át telephelyét, majd Szegeden és környékén egyre nagyobb piaci részesedést szerzett magának. Ez köszönhető az állandó fejlesztéseknek, a kiváló minőségre való törekvésnek, valamint a vásárlói igények magas szintű kielégítésének. A Bánffi család rendelkezik egy világviszonylatban
is egyedülálló ipartörténeti gyűjteménnyel, amely 2006 óta állandó kiállításként működik a Szegedi Szent István téri víztoronyban.
A vállalkozás az 1990-es évek elején az országban elsők között kezdett el műanyag flakonos kiszerelésben szikvizet palackozni. A fogyasztók körében igen kedveltté vált termék az évek során egyre több bevételt biztosított, ezért nagyobb beruházásokra nyílt lehetőség: új telephelyek, gépjárműpark, korszerű szikvízgyártó berendezések.  Az üzemnek otthont adó épületegyüttes méreténél fogva alkalmas a termelő tevékenység valamennyi munkafázisának egy telephelyen való elvégzésére. A cég 2000-ben az elsők között alakította ki, és kezdte el működtetni a HACCP rendszert.
A flakonos szóda értékesítése az EU-hoz való csatlakozással kezdett negatív irányba változni. 2007-re világossá vált, hogy kizárólag szikvíz előállítással nem lehet fenntartani a vállalkozás versenyképességét. Egy alapos piackutatást követően, - alkalmazkodva a megváltozott fogyasztói igényekhez – egy új terméket vezetett be a piacra, az Aquamarin fantázianevű tisztított, szűrt ivóvizet.
Mindkét termék kiváló beltartalmi értékekkel rendelkezik. Az ELTE Szerves Kémiai illetve Mikrobiológiai tanszékeinek bevonásával végzett hosszas kutatómunka során kidolgozott víztisztítási eljárás lehetővé tette, hogy a fogyasztók poharába mindig kiváló minőségű, teljesen tiszta ivóvíz kerüljön. Ennek is köszönhető, hogy az Aquamarin nevű termék értékesített mennyisége évről-évre nő.  Amíg 2008-ban, a piacra vezetés évében 38 000 liter került eladásra, addig 2011-ben ez a mennyiség majdnem elérte a 145 000 litert. Jelenleg a társaság 8 alkalmazottal végzi a termelést és az értékesítést. A cég vezetősége az elmúlt tíz évben alakította ki a vállalkozás jelenlegi arculatát, az új termék bevezetésével megteremtette a cég stabilitását, és jelentős piacbővítést hajtott végre.
2009-ben felvállalták a részvételt a Nemzetközi Élelmiszer és Agrárgazdasági Szövetség Magyarországon tartott Világfórumán, ahol a vállalkozás, mint esettanulmány szerepelt a nemzetközi közgazdász hallgatók közötti világversenyen.
A MAMD díj óriási jelentőségű a cég életében, hiszen az évek során számos elismerés mellett ez a legrangosabb. A pályázat készítése során a vállalkozás működése alaposan át lett világítva, ezáltal az apróbb hiányosságok is felszínre tudtak kerülni, ezek javításával pedig emelkedett a gyártás színvonala. Kisvállalkozás lévén a reklámra költhető összeg nem túl magas, a MAMD díj logójának alkalmazása lehetővé teszi, hogy a fogyasztók még nagyobb bizalommal forduljanak termékeik felé.