Súlyos hiányosságok miatt felfüggesztették egy tűzifa telep kereskedelmi tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ellenőrei. A szakemberek elrendelték a telep teljes árukészletének, több mint 10 000 mázsa tűzifának a zárolását is. Az április végi ellenőrzés lakossági bejelentés alapján, majd a NAV Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársaival közösen lefolytatott próbavásárlás eredményeként indult.

Hatékonyan működik a fatermékek esetében is a kereskedelmilánc-ellenőrzés. Ezt bizonyítja, az az április végi ellenőrzés is, amit lakossági bejelentés alapján, majd a NAV munkatársaival közösen végzett próbavásárlás eredményeként tartott a NÉBIH egy Pest megyei tűzifa telepen. A vizsgálat ugyanis feltárta, a tűzifa kereskedők úgy adták el egymásnak, végül a vásárlóknak a fát, hogy annak sem a mennyisége, sem a minősége nem volt követhető az ügyletek során.

A NÉBIH szakemberei végül 1163 m3, több mint 10 000 mázsa nem nyomon követhető tűzifát zároltak, emellett elrendelték a tűzifa telep kereskedelmi tevékenységének felfüggesztését.

A tűzifa értékesítése során a kereskedőnek igazolnia kell a faanyag eredetét és biztosítania kell a termék nyomon követhetőségét. A NÉBIH eddigi ellenőrzési tapasztalatai alapján, amikor a kereskedő nem ad szállítójegyet és tűzifa vásárlói tájékoztatót, akkor az eladott mennyiség és a tűzifa minősége is problémás. Éppen ezért fontos, hogy a tűzifavásárlók ne higgyenek annak a jól hangzó ajánlatnak, mely szerint megfelelő papírok nélkül olcsóbban és jobb minőségű tűzifához juthatnak.

(FM Sajtóiroda)