Az Európai Unió területén egyre nagyobb számú termékeken tüntetnek fel olyan állításokat, amelyek a táplálkozásra vagy az egészségre vonatkoznak. Az egyes tagországok szabályozása igen eltérő volt az állítások vonatkozásában, ezért szükségessé vált harmonizált EU-s szintű szabályozás létrehozása

  • a fogyasztók érdekeinek védelme,
  • az áruk szabad áramlásának elősegítése,
  • a tisztességes gyártók érdekeinek védelme,
  • az egyenlő versenyfeltételek biztosítása érdekében.

Az Európai Parlament és a Tanács 2006. december 20-i 1924/2006/EK rendelete szabályozza az élelmiszerekkel kapcsolatos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokat. A rendelet 2007. január 18-án lépett hatályba és 2007.július 1-től kell alkalmazni.

A rendelet hatálya kiterjed a teljes kereskedelmi kommunikációra, vagyis

  • a termékeken feltüntetett tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokra,
  • a termékek megjelenítése során alkalmazott jelölésre,
  • a termékismertetésre és reklámra,
  • az állításként értelmezhető kereskedelmi-, márka-, és fantázianevekre.

A rendelet alkalmazása során az alábbi rendelkezéseket továbbra is változatlanul figyelembe kell venni:

  • különleges táplálkozási célú élelmiszerekkel kapcsolatos irányelveket (89/398/EGK + a kapcsolódó termék-specifikus irányelvek),
  • a természetes ásványvizek kinyerésére és forgalmazására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítésértől szóló irányelvet (80/777/EGK),
  • az emberi víz fogyasztására szánt víz minőségéről szóló tanácsi irányelvet (98/83/EK),
  • az étrend-kiegészítőkre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítésértől szóló irányelvet (2002/46/EK),

A rendelet alkalmazásában az alábbi fogalom meghatározások érvényesek:
 
állítás: olyan közlés vagy ábrázolás – beleértve a képi, grafikus vagy jelképes ábrázolás bármely formáját –, amely a közösségi vagy nemzeti jogszabályok szerint nem kötelező, és amely kijelenti, sugallja vagy sejteti, hogy az élelmiszer különleges jellemzőkkel rendelkezik;
 
tápanyag: a 90/496/EGK irányelv mellékletében felsorolt fehérjék, szénhidrátok, zsírok, élelmi rostok, nátrium, vitaminok és ásványi anyagok, vagy olyan anyagok, amelyek ezen csoportok egyikébe tartoznak, vagy annak alkotó elemei;
 
egyéb anyag: a tápanyagon kívüli egyéb olyan anyag, amely táplálkozási vagy élettani hatással rendelkezik;
 
tápanyag-összetételre vonatkozó állítás: bármely olyan állítás, amely kijelenti, sugallja vagy sejteti, hogy az élelmiszer bizonyos, a táplálkozásra nézve különös kedvező tulajdonságokkal rendelkezik;
 
egészségre vonatkozó állítás: bármely olyan állítás, amely kijelenti, sugallja vagy sejteti, hogy az adott élelmiszer, élelmiszercsoport vagy annak valamely alkotóeleme és az egészség között összefüggés van,
 
betegségek kockázatának csökkentésével kapcsolatos állítás: bármely olyan állítás, amely kijelenti, sugallja vagy sejteti, hogy az adott élelmiszer, élelmiszercsoport vagy annak valamely alkotóeleme jelentősen csökkenti valamely emberi betegség kialakulásának valamely kockázati tényezőjét;
 
Hatóság: Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA)
 
Az állításokkal szemben megfogalmazott alapvető követelmény, hogy azok

  • nem vezethetik félre a fogyasztót,
  • nem ösztönözhetnek túlzott élelmiszerfogyasztásra,
  • nem kelthetnek kétséget más élelmiszerek fogyaszthatósága iránt
  • nem kelthetnek félelmet a fogyasztóban,
  • nem sugallhatják azt, hogy a kiegyensúlyozott és változatos étrend nem biztosít megfelelő mennyiségű tápanyagot.

Az állítások csak abban az esetben alkalmazhatók, ha tápanyag, vagy egyéb biológiailag fontos anyag

  • jelenléte, hiánya, csökkent, vagy növelt mennyisége bizonyítottan előnyös táplálkozási vagy élettani hatással rendelkezik,
  • jelentős mennyiségben van jelen, illetve nincs jelen, csökkent, vagy növelt mennyiségben van jelen a késztermékben, illetve annak fogyasztott mennyiségében,
  • a szervezet számára hasznosítható formában van jelen,

Az állításokat a fogyasztó számára érthetően kell megfogalmazni.

Az állításoknak a fogyasztásra elkészített késztermékre kell vonatkoznia.

Az állításokat általánosan elfogadott tudományos bizonyítékokra kell alapozni, azokkal kell alátámasztani. Az állítások igazolása az állítást alkalmazó élelmiszeripari vállalkozó feladata.

A tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állítások alkalmazásának további feltétele a tápanyagprofilnak  való megfelelőség. A tápanyagprofil az élelmiszerben levő tápanyagok mennyisége, egymáshoz viszonyított aránya. Meghatározásánál elsősorban a táplálkozás-élettanilag nem kedvező tápanyagokat (zsírok, telített zsírsavak, transz-zsírsavak, cukrok, só/nátrium) kell figyelembe venni, de tekintettel kell lenni az élelmiszer lakosság táplálkozásában betöltött szerepére, a benne levő előnyös tápanyagokra is.

A Bizottság feladata a konkrét tápanyagprofilok meghatározása, valamint az élelmiszerekre és/vagy élelmiszercsoportokra alkalmazandó, a tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állítások alkalmazás feltételeinek kidolgozása. A tápanyagprofilokat a Bizottság a rendeletben meghatározott 2008. január 19-ig nem készítette el, annak kidolgozása még folyamatban van.

Állítások nem alkalmazhatók:

  • A tápanyagprofilnak nem megfelelő termékekkel kapcsolatban, kivéve a zsír, telített zsírsavak, transz zsírsavak, cukrok, só/nátrium csökkentésére utaló állításokat.
  • A több mint 1,2 térfogatszázalék alkoholt tartalmazó italokon Kivétel az alkohol, illetve az energia-csökkentésre utaló állítások. A tagállamok nemzeti szabályokat fogadhatnak el az alkoholt tartalmazó italok alkohol- ill. energiatartalmára vonatkozó állítások szabályozására.

Az alkalmazható tápanyag-összetételre vonatkozó állítások és feltételeik a rendelet mellékletében találhatók
Egészségre vonatkozó állítások két csoportra oszthatóak:

  • funkcionális állításokra (13. cikk)
  • betegségek kockázatásnak csökkentésével, valamint a gyermekek egészségével és fejlődésével kapcsolatos állítások (14. cikk).

A funkcionális állítások olyan állítások, amelyek az alábbiak leírását vagy említését tartalmazzák:

  • a tápanyag vagy egyéb anyag szerepe a növekedésben, fejlődésben és a szervezet működésében, vagy
  • pszichés állapot és magatartás, vagy
  • fogyás vagy testtömeg-kontroll, illetve az éhségérzet csökkentése vagy a jóllakottság érzés növelése, vagy az étrendből hasznosítható energiamennyiség csökkentése.

A tagállamok 2008. január 31-ig a Bizottság rendelkezésére bocsátották az általános tudományos ismereteken alapuló egészségre vonatkozó állítások listáját a rájuk vonatkozó feltételekkel és a vonatkozó tudományos alátámasztásra való hivatkozásokkal együtt.
A Bizottságnak 2010. január 31-ig kellett volna elfogadnia a fenti állítások engedélyezett közösségi listáját. A nagyszámú tagállami listák feldolgozása még nem fejeződött be, így a közösségi lista még nem elérhető.

A listára nem benyújtott, újonnan felfedezett tudományos bizonyítékokon alapuló és/vagy védett adatokat tartalmazó 13. cikk (5) bekezdés szerinti funkcionális egészségre vonatkozó állításokat, továbbá a betegségek kockázatának csökkentésével, valamint a gyermekek egészségével és fejlődésével kapcsolatos állításokat a rendeletben szabályozott engedélyezési eljárást követően lehet alkalmazni.
  EFSA

A Bizottság létre fogja hozni az élelmiszerekre alkalmazott, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állítások közösségi nyilvántartását, amely a következő elemeket fogja tartalmazni.

  • a tápanyag-összetételre vonatkozó állításokat és a rájuk vonatkozó feltételeket a mellékletben meghatározottak szerint,
  •  az elutasított, egészségre vonatkozó állításokat, az elutasítás indokolásával
  • az engedélyezett egészségre vonatkozó állításokat és használatuk feltételeit
  • a védett adatok alapján engedélyezett, egészségre vonatkozó állításokat.

A nyilvántartást mindenki számára hozzáférhető lesz.
A Bizottság és az EFSA által, a rendelet végrehajtásához szükséges útmutatók:
Útmutató
az élelmiszerekkel kapcsolatos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokról szóló, 1924/2006/EK rendelet végrehajtásáról.
Az útmutatót a SCOFCAH - Élelmiszerlánc és Állategészségügyi Állandó Bizottság- 2007. december 14-i ülésén hagyta jóvá.
 
Guidance on the implementation of regulation N0 1924/2006/EK on nutrition and health claims made on foods. Conclusion of the Standibg Committee on the Food Chain and Anumal Health
 
A rendelet 15. cikkének (betegségek kockázatának csökkentésével és gyermekek egészégével és fejlődésével kapcsolatos állítások engedélyezése iránti kérelem) és a 18. cikkének (az újonnan felfedezett tudományos bizonyítékokon alapuló, és/vagy a védett adatok védelmére irányuló kérelmek) alkalmazásával kapcsolatos 353/2008/EK Bizottsági rendelet

Általános információk a beadásról:
Pre-submission guidance for applicants intending to submit applications for authorisation of health claims made on foods
Útmutató a benyújtók részére, az élelmiszerekkel kapcsolatos állítások jóváhagyására vonatkozó kérelmek eljárásrendjéről
(http://www.efsa.europa.eu/EFSA/efsa_locale-1178620753812_1178620768319.htm).
 
Adatlap tudományos és techikai útmutatóval:
Opinion of the Panel on dietetic products, nutrition and allergies (NDA) on a request from the Commission related to scientific and technical guidance for the preparation and presentation of the application for authorisation of a health claim
Tudományos és technikai útmutató (NDA vélemény) az élelmiszerekkel kapcsolatos állítások jóváhagyására vonatkozó kérelmek elkészítéséhez
(http://www.efsa.europa.eu/EFSA/efsa_locale-1178620753812_1178623592448.htm)
 
Letölhető adatlap:
Final scientific and technical guidance for applicants for preparation and presentation of the application for authorisation of a health claim
Tudományos és technikai útmutató az élelmiszerekkel kapcsolatos állítások jóváhagyásának előkészítésére és benyújtására
(http://www.efsa.europa.eu/EFSA/efsa_locale-1178620753812_1178623592471.htm)
 
EFSA honlapján megtekinthetőek a rendelet szerint benyújtott, állítások elfogadására vonatkozó kérelmek. :
http://www.efsa.europa.eu/EFSA/ScientificPanels/NDA/efsa_locale-1178620753812_1178684448831.htm
 
Tájékoztató a 1924/2006/EK rendelet 13. (1) cikke alá tartozó funkcionális állítások értékelésének jelenlegi állásáról 

Engedélyezett állítások

Elutasított állítások