Április 5-én negyedik alkalommal rendezték meg „A hazai vadegészségügy és vadgazdálkodás aktuális kérdései” című konferenciát. Az Állatorvostudományi Egyetemen mintegy 400 érdeklődő részvételével tartott rendezvényen ezúttal is a szakterület legkiválóbb szakemberei ismertették a legfrissebb és legfontosabb témákat.

A vadegészségügy és vadgazdálkodás aktuális kérdéseinek megbeszélése a szakma széles körének közös érdeke. A konferencia minden évben lehetőséget ad az állatorvosoknak, a vadászoknak és a vadgazdálkodási szakembereknek a személyes találkozásra, a tapasztalatcserére, ezáltal a még hatékonyabb együttműködésre.

Professzor dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora 90. születésnapja alkalmából köszöntötte a konferencia díszvendégét, Mess Béla professzort.

A konferencián meghívott előadóként jelen volt dr. Suba Imre, a Szlovák Vadászkamara és Vadászszövetség igazgatója, aki a nagyragadozók szlovákiai helyzetéről tartott előadást. Az téma aktualitását az adta, hogy Magyarországon is egyre gyakrabban találkozhatunk medvékkel és farkasokkal.

Ezt követően állategészségügyi és járványügyi információkról, valamint többek között a lakott területen megjelenő, vadon élő állatokhoz kapcsolódó problémákról és a vad- és gépjármű ütközések szakmai értékeléséről is szó esett.

Az esemény fővédnöke dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, védnöke dr. Simicskó István honvédelmi miniszter és dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter volt. A rendezvény a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, az Állatorvostudományi Egyetem, az Országos Magyar Vadászkamara, az Országos Magyar Vadászati Védegylet, a Magyar Tudományos Akadémia Erdészeti Tudományos Bizottság Vadgazdálkodási Albizottsága és a Földművelésügyi Minisztérium együttműködésével valósult meg.

A konferencián elhangzott előadások felvételei hamarosan elérhetőek lesznek az Országos Magyar Vadászkamara honlapján (www.omvk.hu), valamint letölthető formában szerepelnek majd a NÉBIH weboldalán (http://portal.nebih.gov.hu).

(FM Sajtóiroda)