Idén is útjára indult a téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, ahol a szakemberek többek között az ünnepekhez kötődő termékeket, illetve az ilyenkor kiemelt forgalmat bonyolító kereskedelmi egységeket és vásárokat vizsgálják.

A félidő eredményei magukért beszélnek, a következetes hatósági jelenlétnek köszönhetően az élelmiszervállalkozók többsége felkészülten vág neki az ünnepi időszaknak, odafigyel a szabályokra és felelős élelmiszerlánc szereplőként be is tartja azokat - ismertette keddi sajtótájékoztatóján Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára.

Kép letöltése
Fotó: FM

A csaknem egy évtizedes múltra visszatekintő ellenőrzés-sorozatot a téli szezonban minden évben december 1-je és december 31-e között végzik. A komplex vizsgálatot az FM rendeli el, majd a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a megyei kormányhivatalok szakemberei folytatják le az élelmiszerlánc minden fontos területén. Ahogy az ilyenkor kínált árucikkek is sokfélék, úgy a vizsgálat is széles spektrumú, a forralt bortól, a szaloncukrokon és töltött édességeken, továbbá a haltermékeken és a virslin át, a fűszerezett, pácolt, előkészített húsokig terjed.

Zsigó Róbert elmondta: a felkeresett mintegy 2200 létesítmény esetében összesen 10 alkalommal vált szükségessé, hogy a szakemberek felfüggesszék egy-egy vállalkozás tevékenységét. Az eddigi mustra során az ellenőrök 23 esetben figyelmeztetést, 65 alkalommal pedig -  mintegy 4,8 millió forint értékben - bírságot szabtak ki.

Kép letöltése
Fotó: FM

Az agrártárca államtitkára kitért arra, hogy ezúttal is a higiéniai feltételek biztosításával fordult elő a legtöbb probléma, azonban csökkent a nyomon követhetőségre vonatkozó hiányosságok aránya és a tavalyi évhez hasonlóan mindent rendben találtak az élő állatok szállításának ellenőrzése során. Jelentősen javult a forgalomból kivont tételek aránya a korábbi évhez képest, ugyanis a 8 500 termék 1,6%-ánál merült fel kifogás, míg tavaly ez 3,8%-ot ért el.

Kép letöltése
Fotó: FM

Az államtitkár hangsúlyozta: Magyarország Kormánya az ünnepek idején is garantálni kívánja, hogy kiváló minőségű, biztonságos és egészséges élelmiszerek kerüljenek a magyar családok asztalára. Kiemelte: fontos célkitűzés az is, hogy az ünnepi menüben minél több hazai termék kapjon helyet, éppen ezért a téli szezonális ellenőrzés nemcsak a fogyasztók érdekeiről szól, hanem a tisztességes hazai termelők, a minőségi magyar termékek piaci pozíciójának védelméről is.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(FM Sajtóiroda)