Stratégiai szövetségesként tekint a kormány a külhoni magyar közösségekre a mezőgazdaság területén is

Publikálva: 2018. november 21.

Óriási mérföldkőhöz érkezetünk, idén ugyanis elindulhat a teljes Kárpát-medencét lefedő Falugazdász Programunk. A hálózat működtetésére évi 420,88 millió forint áll rendelkezésre, melyből több mint 100 külhoni szakember láthatja el fontos információkkal és a gazdálkodáshoz szükséges tanácsokkal a határon túl élő termelőket – hangsúlyozta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár az Erdélyi Agrárakadémián.

Az ötödik alkalommal megrendezett eseményen az Agrárminisztériumot Zsigó Róbert képviselte, aki beszédében kiemelte, hogy a tárca külhoni agrárkapcsolatainak köszönhetően megismerhették a határon túl élő magyar gazdák gondjait, és közösen együttműködve sikeresen tudják kezelni. Az eseményen tartott beszédében az államtitkár arról is szólt, hogy kiemelt területnek tartják a szakképzés támogatását, ugyanis az agrárképzés a kiöregedő gazdatársadalom megmaradása, a generációváltás, és a magyarság szülőföldön maradásának szempontjából is különös jelentőséggel bír.

Kép letöltése
Fotó: AM

Mint elmondta: gyakornoki programot indítottak, melynek keretében 2013 óta minden évben lehetővé teszik a külhoni magyar nyelvű agrárprofilú közép- és felsőoktatási intézményekben tanuló diákok számára, hogy megismerjék a tárca és háttérintézményei munkáját, valamint hasznos szakmai programokat, üzem és farmlátogatásokat szerveznek számukra. A minisztérium a 2014 óta sikeresen működő ösztöndíjprogram keretében segíti az agrárszakon tanuló, kiemelkedő teljesítményt nyújtó, elkötelezett és tehetséges egyetemista fiatalokat. Mindemellett fontosnak tartják a felnőtt szakképzés támogatását is – tette hozzá.

Kép letöltése
Fotó: AM

Zsigó Róbert felhívta rá a figyelmet, hogy 2018-ban elindulhat a teljes Kárpát-medencét lefedő Falugazdász Program. A közeljövőben Erdélyben 60 szakember kezdheti meg a munkát. A program végrehajtása során meghatározták a falugazdászok kötelező és ajánlott feladatait, valamint az elvárt végzettséget és egyéb ismereteket.

Az agártárca államtitkára emlékeztetett rá, hogy a magyar társadalom, a magyar nemzet mindig is a vidék erejéből tudott megújulni, ezért fontosnak tartják a vidéki térségek közösségeinek megerősítését is, amihez szükség van az agrárium, a mezőgazdaság megerősödésére, megerősítésére. Ennek érdekében ki kell aknáznunk a Kárpát-medence agrárgazdaságában rejlő összes lehetőséget, hogy kialakulhasson egy egységes gazdálkodási tér azon magyar közösségek részvételével, amelyek felismerték az együttműködés fontosságát.

(AM Sajtóiroda)

Menü

Államtitkárságunk

Navigáció