Az állatvédelemben fontos a szemléletformálás

Publikálva: 2017. október 2.

Az állatvédelemben fontos a szemléletformálás - nyilatkozta Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára vasárnap az MTI-nek, miután részt vett az állatok világnapja alkalmából rendezett budapesti felvonuláson.

Zsigó Róbert kiemelte, a kormány egyik legfontosabb célja, hogy minél több emberrel megismertesse a felelős állattartás fontosságát.

Ennek érdekében 2013-ban programot indítottak arra, hogy minden 4 hónapnál idősebb kutyát egyedi jelöléssel kell ellátni a beazonosíthatóság miatt, az intézkedés hozzájárult a kóbor kutyák számának csökkenéséhez - tette hozzá.

Az FM államtitkára rámutatott arra, a kóbor kutyák számának csökkentését segíti a menhelyi kutyák ivartalanítására indított program is, ami egyben ráirányítja a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szabad a Gazdi programjára is, eszerint vásárlás helyett inkább fogadjanak örökbe ivartalan kutyát a leendő állattartók.

Zsigó Róbert kiemelte, hogy a szemléletformálást több kiadvány is segíti. Óvodások és kisiskolások figyelmét hívják fel a felelős állattartásra, továbbá a napokban mutatták be a Kutyakötelesség című kiadványt, amely az ebtartás legfontosabb tudnivalóit foglalja össze.

Zsigó Róbert szólt arról is, hogy az idén 40 millió forinttal több forrás jut állatvédelemre, ebből 30 millió forintot állatmenhelyek, gyepmesteri telepek felújítására fordítanak, emellett folytatják az ivartalanítási programot, valamint a szemléletformálási kampányokat.

Az államtitkár jelezte: a mezőgazdasági haszonállatok esetében a Nébih 4900 állatjóléti felelőst képzett ki, akik az állattartó telepeken dolgoznak.

Zsigó Róbert kitért arra is, hogy a magyar kormány nemet mond a hormonkezelésre, a klónozásra, mert ez nem "állatbarátság".

(MTI)

Menü

Államtitkárságunk

Navigáció